.jpg)
Bizonytalan helyzetek – bizonytalan döntések
Mindannyian kerülünk olyan helyzetbe, amikor fontos döntéseket kell meghoznunk. Mindannyian átéltük már a kétkedést, vajon a legjobb döntést hoztuk-e meg. De a kérdés talán nem is az, hogy a legjobb döntést hoztuk-e meg, hanem hogy lehetünk-e biztosak a döntésünkben, a döntés helyességében.
Paolo Coelho írja az Alkimistában – egy öreg sivatagi tevehajcsár szájába adja a szavakat -, hogy ha az ember sok mindent lát, és sokat tapasztal, akkor kételkedik a dolgokban. Kételkedik, mert annyi különféle dologgal találkozott már, hogy nem hiszi el első ránézésre maradéktalan bizonyossággal, hogy a dolog tényleg úgy van, ahogyan ő gondolja. Ez, a szkepszis az, amely hihetetlen rugalmasságot kölcsönöz az embernek, mivel minden helyzetben többféle lehetőséget is számba vesz, hogy miért éppen az a dolgok aktuális állása, ami, és milyen lehetőségeket tartogat a jövő. Ez az öreg tevehajcsár egészen világosan elmondja, hogy kételkedni, nem elhinni elsőre mindent, amit látunk, hallunk, vagy akár azt, hogy helyesen döntünk, bizony erényeink közé való.
Lehet-e egyáltalán bizonyos az ember a döntése helyességében, illetőleg abban, hogy a lehető legjobb döntést hozta? A válaszom erre: igen és nem.
Igen, mert a helyzetben a legjobb tudása szerint döntött a saját keretei, korlátai között, tehát ő nem lett volna képes többet, jobbat kihozni a helyzetből – hiszen akkor azt tette volna.
Nem, mert sosem ismerhetjük meg maradéktalanul az összes kapcsolódó lehetőséget, az összes „lehetséges jövőt”! Mindig ott lehet egy „mi lett volna, ha” kezdetű gondolat a fejünkben – persze teljességgel haszontalanul, a már megtörtént dolgokon mit sem változtatva. Nem lehetünk biztosak, nem lehet 100 %-os a bizonyosság bennünk! Mert ha ez megtörténik, akkor valahol nagyot tévedtünk. Amikor az emberben szemernyi kétely sincsen, akkor az egy veszélyes állapot. Veszélye van annak, hogy nem tudok elképzelni sem más lehetőséget, hogy kényszer pályára kerülök, és nincs többé alternatíva. Olyankor nem egy helyzetre reagálok rugalmasan, mindent mérlegelve, hanem rögeszmém van, amihez mindenképpen ragaszkodom.
Kételkedni bizony bölcsességet jelent! A serdülők egyik nagy erénye, mondhatjuk: a bölcsesség, amit nekünk tanítanak, hogy kérdőjelezzük meg a dolgokat, akár lázadjunk is kicsit ellenük, de ne fogadjuk el csak azért, mert mindenki más is elfogadja! Őrizzük meg a rugalmasságunkat, a tudást arról, hogy a dolgok lehetnek másképpen is, mint ahogy mi tudjuk. És legfőképpen gondoljuk át, amit G. Allport így fejezett ki tömören:
„Félig biztos, és egészen elszánt”
Allport ezen mondata nagy igazságokat tartalmaz afelől, hogyan is viselkedik az, aki hajlandó döntéseket hozni az életében és az életéről. Nem az a lényeg, hogy egyetlen jó utat lássunk. Nem is az, hogy szemernyi kétely se legyen bennünk. Méltóságteljesen és feddhetetlenül akkor cselekszünk, amikor a lehetőségek közül a legjobb tudásunk szerint választunk, majd a választás mellett maradéktalanul elköteleződünk, szívvel-lélekkel tesszük tovább a dolgunkat azon az úton, amit választottunk – és nem azért, mert nincs bennünk többé kétely, hogy lehetett volna-e másképp, hanem azért mert tudjuk, hogy ez a SAJÁT választásunk volt, amit soha senki nem hozhatott meg helyettünk!
