Az anorexia a hivatalos álláspont szerint egy betegség. Ezzel nem is vitatkozunk. De amíg egy megfázásnak tudjuk az okát, addig az anorexia előtt a hétköznapok embere tanácstalanul áll. Mindnyájunk fejében felbukkan a kép egy csontsovány nőről, amikor erről a rejtélyesnek tűnő kórról hallunk, de hogy vajon hogyan jutott idáig és miért, arról ötletünk sincsen. Sok vizsgálat foglalkozott eddig az anorexia nervosa néven a tudomány térképére rajzolt tünetegyüttessel, de egyértelmű megfejtést még senki nem tudott adni.
Ki veszélyeztetett?
Annyi biztosnak látszik, hogy az anorexiában érintettek általában nők, ám ritkán – bár egyre növekvő számban – férfiaknál is megfigyelhető. Azoknál a férfiaknál, de inkább fiúknál -tinédzserek és huszonévesek – fordul elő leggyakrabban, akik az átlagosnál jobban figyelnek külsejükre. Különös veszélyben vannak, némileg érthető módon, a fiatal homoszexuálisok. Az anorexia valószínűsége az életkor előrehaladtával csökken; harminc éves kor után pedig szinte elhanyagolható. Ezek alapján biztosan állíthatjuk:
- az érintettek fiatalok, de mindenképpen 30 éves kor alattiak
- az érintettek főleg nők
- akinek extrém módon számít saját külseje, annak nagyobb az esélye az anorexiára (a modellek és a balett-táncosok kifejezetten veszélyeztetett csoport)
Hogyan ismerhetem fel?
Az anorexia tünetei között szerepel a szélsőségesen alacsony testtömeg-index, a fóbiás félelem a kövérségtől, a testképzavar – és bármennyire meghökkentő is – az amenorrhoea, vagyis a menstruáció elmaradása.
A pszichológia legrégebbi vonulata, a pszichoanalitikus megközelítés sok, elsőre szokatlannak tűnő elmélettel áll elő. Feltevése szerint az anorexia egy pszichológiai válasz arra, hogy az ember képtelen önálló lenni – többnyire azért, mert nem hagyják neki. Megfigyelték, hogy a legtöbb fiatal anorexiás családjában jellemzőek a túlzott elvárások a fiatal felé, általában a teljesítményük alapján mérik őket a szülők, és kevés önállóságot adnak a gyermeknek. Mindent el akarnak dönteni helyette és el is várják tőle, hogy megfeleljen a szülői elvárásoknak, sokszor túlvédik, mondván „ők jobban tudják”. Ezzel együtt a serdülő nem képes kifejezni függetlenségi igényeit, és ezek nem is beszédtémák a családban. Az ilyen irányú konfliktusokkal nem foglalkoznak, a szőnyeg alá söprik őket, emiatt az egész szülő-gyerek kommunikációra a hidegség és a rigiditás jellemző – hiányozik belőle az őszinteség és a bizalom. Ráadásul a fiatal képtelen egyértelműen elkülöníteni önmagát a szüleitől, főleg az édesanyjától, így komoly problémái lehetnek a függetlenséggel.
Kétféle magyarázat
Az anorexia egyrészt a dac megjelenése. A serdülő, bár tudja, hogy ennie kellene, és szülők is efelé tolják, ő abban találja meg a szabadságát, hogy meghatározhatja mennyit eszik és milyen a súlya. Kezében tart egy önálló döntési lehetőséget; a kontrollt saját élete, lénye felett.
Másrészt az anorexia képtelenség a függetlenségre. A média, a szociális környezet sugározta „vékonyságkultusz” könnyen végzetes változásokat indíthat el az egyébként is érzékeny serdülő lányokban. Elég egy rossz megjegyzés a súlyukra vagy az alakjukra, és ha nem képesek függetleníteni magukat másoktól – megjegyzéseiktől -, már is megjelenik gondolataikban egy bűntudatszerű érzés: ők nem elég jók, nem elég csinosak. Minél többet gondolnak erre, annál inkább sajátjuknak érzik ezt a gondolkodásmódot, amely az anorexiára jellemző testképzavar kialakulásához is vezethet. Ennek legfőbb jellemzője, hogy mások testméreteit, testalkatát helyesen ítéli meg, viszont a sajátjában komoly érzékelésbeli torzítások jelennek meg.
Ez leginkább akkor érhető tetten, ha az anorexiában szenvedő nő lerajzolja magát életnagyságban egy nagy papírlapra, majd ezt a lapot a falra teszik, elé állítják a nőt, és körberajzolják. A papíron pedig ott van az eredeti rajz, ami magasságban megegyezik a körberajzolt területtel, de szélességben kétszer akkora. Tehát a nő nem azt „gondolja”, hogy kövér, hanem valóban úgy érzékeli. Egészséges embernek elképzelhetetlen csapda ez.
Mit tehetünk?
Szülőként elsődleges feladatunk, hogy a gyerekünket támogassuk, szeressük, és közben engedjük, hogy önállóan döntsön, amikor ez lehetséges. Felelősséggel tartozik saját döntéseiért, és ezt érdemes már 14 éves kor környékén tudatosítani – persze csak fokozatosan. A megelőzésnek fontos eleme az őszinte családi légkör és a bizalom, emellett pedig lényeges tisztázni velük, hogy a média sugallta szépségideál hamis.
A magazinokból, profi műtermi fotókról és kifutókról mosolygó, tökéletesnek beállított nők olyan ingerek, amelyek befolyásolják a fejünkben kialakuló statisztikákat. Mindenki számol, átlagol, helyezgeti magát és a többi embert a világban – persze öntudatlanul -, és hiába a nagy számú, valódi, hús-vér ellenpélda, ők mégsem elég „jelentős ingerek” ahhoz, hogy ki tudják küszöbölni a média torzító hatását a fejünkben. Sokat segítene ezen, ha az utca emberére tekintenének etalonként és észrevennék, hogy a valóság és a valódi emberek azok, akik a metrón szemben ülnek velünk: néha teltek, néha ducik, néha egyenesen kövérek.
