Szokolai Árpád Blogja

Nem régen egy hölgy kétségbeesetten kereste fel a pszichológusát, ugyanis rájött, hogy a férje pornót néz a interneten. Nem tudta, mi tévő legyen: maga a téma is kényes, és egyébként is sértve érezte magát a nőiességében.

Miért néz pornót a férfi? Sőt mi több, miért megy el más nők után járkálni? Egyfelől a férfiak különböznek a nőktől, nekik „elég” a szex minden nagyobb érzelem nélkül is – mivel evolúciósan más stratégiát követnek! A nő a szexuális viszonyban potenciálisan teherbe esik, leköti önmagát és az erőforrásait 3-4 évre, míg a gyerek elég nagy lesz ahhoz, hogy ne kelljen vele a nap minden pillanatában foglalkozni, és akár egyedüli szülőként is vállalhasson újabb babát. Ezzel szemben a férfi száll virágról virágra, és elhinti a magvát mindenfelé. Érthető módon neki nem fog megnőni a hasa, és nem is neki kell szoptatnia a csecsemőt még egy évig a születés után. Azt akarom ezzel mondani, hogy amíg a nők közül igenis azok vannak többségben – érthető evolúciós okokból -, akik hűséges társat akarnak, addig a férfiak közül azok vannak többségben, akiknek a kötöttségek nélküli szex is alternatíva. Hiszen az ő őseik több utódot nemzettek, és nagyobb arányban képviseltetik magukat a mai populációban is az ő génjeik.

A génekről jut eszembe: a legtöbb nő a férfiak hűségét érzelmi hűségként várja el – nem feltétlenül szexuális hűségként. A férfiaknál a helyzet épp fordított: a nő nem baj, ha nem szerelmes, de ne szexeljen mással! Ez is magyarázható az evolúciós paradigmával, hiszen a férfi hozza a gazdasági erőforrásokat, így nem szeretné, ha kakukkfiókát kellene etetnie a gyerekei között. A nő pedig nem szeretné, ha a gazdasági erőforrások máshoz vándorolnának ő és a gyerekei helyett. Ha a férje mással szexel, attól még a fizetést hazaadja. Ezek a dolgok nem hideg, számító magatartást jelentenek – hanem egyszerűen csak azok a gének jutottak tovább a selejtezőből, amik ezt a viselkedést rendelték el az emberben.

Na de a félrelépés! Ha a kapcsolat nem őszinte és intim, akkor valaki félre fog lépni. Ez nem újdonság, és nem is meglepetés. Ha a férfi szexuális étvágya kielégítetlen, akkor jó eséllyel félrelép – vagy pornót néz. Bár a pornófilmek felfoghatóak úgy is, mint egy senkire sem káros kiélése annak az ösztönnek, hogy a férfi minél több nőt kapjon meg. (ahogy már fent leírtam: a legtöbb mai férfi egy olyan őstől származik, akiben ezek az ösztönök/gének dolgoztak.) Ha a nő nem kap elég erőforrást – ami itt sokszor nem is a gazdasági javakat, hanem inkább az „érzelmi fűtőanyagot” jelenti -, akkor szétnéz a „piacon”, vajon van-e olyan férfi – vagy akár nő – aki épp azt akarja eladni, amit ő meg megvenne? Azt hiszem, így látható az is, hogy mindkét nem félrelép, de többnyire más-más indíttatásból.

Jó vagy rossz?

Hogy a félrelépés jó vagy rossz egy kapcsolatban, azt a kapcsolat dönti el! Ha a másik félnek a kapcsolat fennmaradása fontosabb, mint az, hogy kivel bújuk össze a párja, akkor akár pozitív is lehet a félrelépés. Hogy azt ne is említsük meg, mennyi tapasztalattal jár egy félrelépés! Sokszor ez ébreszti rá a megcsaló felet, hogy neki mégis az eredeti partnere az ideális.

Minden esetre azt gondolom, hogy a megcsalások mögött mindig ott húzódik az egyik fél igénye, amire a másik fél nem reagál. Nagy segítség a párnak, ha ismerik a „Szeretet-nyelv” 5 csoportját. Ha ezekre figyel a pár, akkor olyan pozitív, építő párkapcsolat alakul ki közöttük, amelyből egyik fél sem kacsintgat kifelé.

1. Figyeljünk arra, hogy dicsérjük meg a párunkat! Az elismerő szavakat semmi sem tudja pótolni.
2. Töltsünk együtt minőségi időt! Ilyenkor figyeljünk egymásra, és olyan tevékenységeket válasszunk, amelyek mindkettőnknek kikapcsolódást nyújtanak! (Nem, a TV-nézés nem ilyen!)
3. Ajándékozzuk meg a párunkat! Ez nem feltétlenül értékes tárgyi dolgokat jelent – ha tudjuk, hogy önmagunkat is a párunknak ajándékozhatjuk, mért ne tennénk? Az őszinteségnél szebbet, jobbat nem, lehet adni.
4. Tegyünk szívességet! Mindannyian tudunk olyan dolgokat, amiknek az elvégzésével örömet okozhatunk a párunknak. Naponta egy ilyen is csodákra képes.
5. Testi érintések – Merjük megérinteni a párunkat! Mindnyájunknak szüksége van a kapcsolatra, és ennek egyik legszebb megjelenése az érintés. Vajon hány pár tudja azt, hogy hogyan szereti a társa az érintést? Minden kisgyereket simogatott az édesanyja – és ez a kisgyerek a felnőttekben is ott marad, és várja, hogy megérintsék.

Az anorexia a hivatalos álláspont szerint egy betegség. Ezzel nem is vitatkozunk. De amíg egy megfázásnak tudjuk az okát, addig az anorexia előtt a hétköznapok embere tanácstalanul áll. Mindnyájunk fejében felbukkan a kép egy csontsovány nőről, amikor erről a rejtélyesnek tűnő kórról hallunk, de hogy vajon hogyan jutott idáig és miért, arról ötletünk sincsen. Sok vizsgálat foglalkozott eddig az anorexia nervosa néven a tudomány térképére rajzolt tünetegyüttessel, de egyértelmű megfejtést még senki nem tudott adni.

Ki veszélyeztetett?

Annyi biztosnak látszik, hogy az anorexiában érintettek általában nők, ám ritkán – bár egyre növekvő számban – férfiaknál is megfigyelhető. Azoknál a férfiaknál, de inkább fiúknál -tinédzserek és huszonévesek – fordul elő leggyakrabban, akik az átlagosnál jobban figyelnek külsejükre. Különös veszélyben vannak, némileg érthető módon, a fiatal homoszexuálisok. Az anorexia valószínűsége az életkor előrehaladtával csökken; harminc éves kor után pedig szinte elhanyagolható. Ezek alapján biztosan állíthatjuk:

1. az érintettek fiatalok, de mindenképpen 30 éves kor alattiak
2. az érintettek főleg nők
3. akinek extrém módon számít saját külseje, annak nagyobb az esélye az anorexiára (a modellek és a balett-táncosok kifejezetten veszélyeztetett csoport)

Hogyan ismerhetem fel?

Az anorexia tünetei között szerepel a szélsőségesen alacsony testtömeg-index, a fóbiás félelem a kövérségtől, a testképzavar – és bármennyire meghökkentő is – az amenorrhoea, vagyis a menstruáció elmaradása.
A pszichológia legrégebbi vonulata, a pszichoanalitikus megközelítés sok, elsőre szokatlannak tűnő elmélettel áll elő. Feltevése szerint az anorexia egy pszichológiai válasz arra, hogy az ember képtelen önálló lenni – többnyire azért, mert nem hagyják neki. Megfigyelték, hogy a legtöbb fiatal anorexiás családjában jellemzőek a túlzott elvárások a fiatal felé, általában a teljesítményük alapján mérik őket a szülők, és kevés önállóságot adnak a gyermeknek. Mindent el akarnak dönteni helyette és el is várják tőle, hogy megfeleljen a szülői elvárásoknak, sokszor túlvédik, mondván „ők jobban tudják”.  Ezzel együtt a serdülő nem képes kifejezni függetlenségi igényeit, és ezek nem is beszédtémák a családban. Az ilyen irányú konfliktusokkal nem foglalkoznak, a szőnyeg alá söprik őket, emiatt az egész szülő-gyerek kommunikációra a hidegség és a rigiditás jellemző – hiányozik belőle az őszinteség és a bizalom. Ráadásul a fiatal képtelen egyértelműen elkülöníteni önmagát a szüleitől, főleg az édesanyjától, így komoly problémái lehetnek a függetlenséggel.

Kétféle magyarázat

Az anorexia egyrészt a dac megjelenése. A serdülő, bár tudja, hogy ennie kellene, és szülők is efelé tolják, ő abban találja meg a szabadságát, hogy meghatározhatja mennyit eszik és milyen a súlya. Kezében tart egy önálló döntési lehetőséget; a kontrollt saját élete, lénye felett.

Másrészt az anorexia képtelenség a függetlenségre. A média, a szociális környezet sugározta „vékonyságkultusz” könnyen végzetes változásokat indíthat el az egyébként is érzékeny serdülő lányokban. Elég egy rossz megjegyzés a súlyukra vagy az alakjukra, és ha nem képesek függetleníteni magukat másoktól – megjegyzéseiktől -, már is megjelenik gondolataikban egy bűntudatszerű érzés: ők nem elég jók, nem elég csinosak. Minél többet gondolnak erre, annál inkább sajátjuknak érzik ezt a gondolkodásmódot, amely az anorexiára jellemző testképzavar kialakulásához is vezethet. Ennek legfőbb jellemzője, hogy mások testméreteit, testalkatát helyesen ítéli meg, viszont a sajátjában komoly érzékelésbeli torzítások jelennek meg.

Ez leginkább akkor érhető tetten, ha az anorexiában szenvedő nő lerajzolja magát életnagyságban egy nagy papírlapra, majd ezt a lapot a falra teszik, elé állítják a nőt, és körberajzolják.  A papíron pedig ott van az eredeti rajz, ami magasságban megegyezik a körberajzolt területtel, de szélességben kétszer akkora. Tehát a nő nem azt „gondolja”, hogy kövér, hanem valóban úgy érzékeli. Egészséges embernek elképzelhetetlen csapda ez.

Mit tehetünk?

Szülőként elsődleges feladatunk, hogy a gyerekünket támogassuk, szeressük, és közben engedjük, hogy önállóan döntsön, amikor ez lehetséges. Felelősséggel tartozik saját döntéseiért, és ezt érdemes már 14 éves kor környékén tudatosítani – persze csak fokozatosan. A megelőzésnek fontos eleme az őszinte családi légkör és a bizalom, emellett pedig lényeges tisztázni velük, hogy a média sugallta szépségideál hamis.

A magazinokból, profi műtermi fotókról és kifutókról mosolygó, tökéletesnek beállított nők olyan ingerek, amelyek befolyásolják a fejünkben kialakuló statisztikákat. Mindenki számol, átlagol, helyezgeti magát és a többi embert a világban – persze öntudatlanul -, és hiába a nagy számú, valódi, hús-vér ellenpélda, ők mégsem elég „jelentős ingerek” ahhoz, hogy ki tudják küszöbölni a média torzító hatását a fejünkben. Sokat segítene ezen, ha az utca emberére tekintenének etalonként és észrevennék, hogy a valóság és a valódi emberek azok, akik a metrón szemben ülnek velünk: néha teltek, néha ducik, néha egyenesen kövérek.

Nem érti a mai fiatalokat az idősebb generáció. Magamutogatás, erőteljes szexualitás, és párkapcsolati könnyelműség jellemzi a mai 14-18 éveseket. De ez még hagyján, hiszen sokszor ez a korkategória nem is fedi le azt a csoportot, akikről beszélünk. Hallani 13 éves lányokról, akik már az aktuson gondolkodnak, és a szüzességük elvesztésén „fáradoznak”.

Összetett háttere van annak a folyamatnak, hogy a testi, szexuális igények megjelenése korábbra, míg a lelki érettség későbbre tolódott a mai serdülők körében. Számba véve a tényezőket láthatjuk, hogy legalább három körülmény játszik szerepet a helyzet kialakulásában.

A serdülők kevés figyelmet kapnak otthon, nincs meg a bizalom teli családi légkör. Emiatt érzelmi érésük lelassul, lelkileg később válnak alkalmassá az önálló, egészséges életvezetésre.

A tapasztaltabb személyekkel kialakult bizalmi kapcsolatok hiányában nem kapnak megfelelő felvilágosítást a serdülők a szexuális-szerelmi együttlétről.

Társas támogatás híján nem tudnak ellenállni a hasonló életkorú szociális környezetből jövő nyomásnak – magyarul nem támogatja őket a családjuk abban, hogy nemet mondjanak a kortársaknak, a „cikiségnek”.

Ez a támogatás valójában inkább példamutatást jelent, és azt, hogy a felnőtt társadalomban a helyén van-e a szexualitás. Kijelenthetjük – sajnos -, hogy nincsen a helyén! Az nem témánk, hogy a felnőttkori szexualitással milyen problémák vannak Magyarországon, ellenben a serdülőkorúak helyzetét mélyebben elemezhetjük:

Magyarországra rátört a szabadság a kilencvenes évek elejével. De erre a szabadságra, posztmodernizmusra nem volt felkészülve a magyar ember. Azt látta mindenki, hogy mostantól nincsen egy szilárdan működő értékrend, hanem több, egymás mellett létező, bár egymással össze nem egyeztethető értékrend, ha úgy tetszik morál létezik. Ez egy értékbizonytalanságot szült. És ez az értékbizonytalanság látszik a mostani tizenévesekben! Nem tanulják meg otthon, hogy mihez képest helyezzék el magukat a világban, bizonytalanságot, „minden mindegy” érzést élnek át. Ezzel egyetemben az értékrendek szabad együttélése eredményezi, hogy a szexualitás szabadsága is teret kapott – lehet tehát szexelni! Azt viszont senki nem mondja el, senki sem tanítja meg a fiataloknak, hogy az együttlét nem csak a testiségről szól, hanem a szexualitásunknak ugyanúgy van egy testi, ösztönös, ha úgy tetszik állati mivolta, ahogy egy érzelmi aspektusa is. A fiatalok megélik a szexualitás testi vonulatát, hiszen ezt a biológiájuk indítja be, de még lelkileg éretlenek arra, hogy azt a bizalmas együttlétet, megnyílást, természetességet ki tudják alakítani, ami a jó együttléteket jellemzi. A fiatalok azt tanulják meg, hogy a szexualitás egy testi dolog, és érzelmileg üresek maradnak közben. Mivel az együttlétnek csak a felét tapasztalják meg, amikor lelkileg kezdenek érettebbé válni, megérzik, hogy több élmény van a szexualitásban, mint amit eddig felfedeztek benne. De mivel senki nem tanította meg őket arra, hogy milyen az érzelmi út, ezért továbbra is csak a testi vonulat van a látóterükben, és ezt próbálják tovább erősíteni, hogy még több ingert, élményt csikarhassanak ki belőle.

Angliában társadalmi méretekben megfigyelhető probléma az ún. deviáns szexuális viselkedés. A mai 25-30 éves fiatal felnőttek körében igen elterjedt a fetisizmus, szado-mazochizmus, a drogok használata az aktus közben, stb. Több vizsgálat egybecsengő eredménye alapján ezt a fajta túlburjánzó szexualitást azért voltak kénytelenek kialakítani az angol fiatal felnőttek, mert az érzelmileg üres szexualitás már csak így tudta fenntartani a figyelmüket – márpedig szexuális életet élni muszáj!

Újfent Angliát említem, ahol jelenleg dolgoznak ki egy átfogó szexuális nevelési tervet, amelyben öt éves kortól kezdenék meg a szexuális nevelést, hogy serdülőkorba lépve a gyerekek képesek legyenek nemet mondani a szociális nyomásra, amely arra tolja őket, hogy minél hamarabb veszítsék el a szüzességüket.

Remélem sikerrel valósítják meg a programot, és remélem azt is, hogy Magyarországon is minél hamarabb ráébredünk arra, hogy az ember szexuális viselkedése nem csak ösztönös, hanem a teljes értékű szexualitás kialakításához, amely az örömszerzésről szól, bizony tanulni kell! És tanítani, hogy a gyermekeinket ne fosszuk meg a kiteljesedett, kielégülést hozó és boldog szexualitás, és ezzel együtt a boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat lehetőségétől! (A cikkem a pink.hu -n is olvasható a következő URL címen: http://www.pink.hu/szex/vetkozo-tinik-a-kozossegi-oldalakon-2055562/ )