(A cikk rövidített, szerkesztett változata megjelent a www.pink.hu internetes magazin oldalán.)
Amikor kiderül, hogy a gyerekünk valamilyen értelemben nem egészen szokványos, nem átlagos, ennek a család néha örül, máskor kevésbé. De ha az derül ki, hogy a gyerek „szexuálisan deviáns”, ennek senki sem örül. Soha.
Teljesen biztos, hogy nagyon is érdemes körbejárni ezt a témát! Mit él meg egy család, amikor kiderül a gyerekről, hogy bi- vagy homoszexuális , hogy transzszexuális.
Előfordul ugyanis, hogy a család kétségbeesetten keresi fel a pszichológust, amikor kiderül, hogy a gyerekkel „valami nincs rendben”, és arra próbálják rávenni a pszichológust, pszichiátert, hogy csináljon valamit a gyerekkel. Ez nem is túl burkoltan azt jelenti: Szerelje meg a gyerekünket, hogy olyan legyen a szexualitása, mint az átlagos embereké! A pszichológus ilyet nem tud megtenni, és etikailag nem is tehetne ilyet. De segíteni mégis nagyon sokat tud.
A gyerek itt egy nehéz helyzetben van, hiszen ő sem kapott, kaphatott választ sok kérdésére, hiszen mássága miatt úgy érzi, nem beszélhet nyíltan szinte senkivel, nincs kitől kérdeznie. Továbbá azt is megélheti, hogy a szülők, a család elutasítja őt, hiszen általában nem elsőre, és nem is másodjára vállalja a személy az ő szexuális egyéniségét, amennyiben az eltér a többségtől. Felmerül a kérdés, hogy elveszítheti-e a családját, ha meg akarja találni önmagát. Nehéz választás...
De legalább ugyanilyen fontos és érthető a család nézőpontja is. Onnantól fogva, hogy egy gyerek megszületik, a család elkezd tervezni vele. Jövőt álmodnak neki a szülők, és ezzel együtt saját maguknak is. Elképzelik, ahogy a gyerekük elvégzi az iskolát, családot alapít, unokákkal ajándékozza meg őket... és amikor megtudják, hogy a gyerekük mégsem fog „normális” életet élni, akkor megjelenik egy megfosztottság érzés is. Úgy érezhetik a szülők, hogy az ő álmaikat elvette valaki tőlük. A gyerekük elveszi ezeket az álmokat azzal, hogy „nem viselkedik normálisan”.
Itt lesz nagyon fontos, hogy a gyerek is el tudja fogadni, hogy a szülőknek, a családnak igenis idő kell, amíg elfogadják azt, hogy a jövőképük bizonyos része megsemmisül, és idő kell, amíg újra fel tudják építeni a fejükben a család közös jövőjét. Viszont ugyanez az elfogadás jár a gyermeknek is a család részéről. Egyfelől valószínűleg épp elég nehéz helyzetben van a kortársai között is, és nagyonis szüksége van a szülők elfogadására és támogatására. Másfelől fontos megérteni, hogy a szexuális beállítódás nem választás kérdése! Tehát a gyerekem nem választja, hogy az azonos vagy az ellenkező nemet preferálja-e, vagy esetleg mindkettőt szereti. A szexuális irányultságnak mély, , genetikai, biológiai és élettani gyökerei is vannak, és megváltoztatni nem lehet. A gyerek nem csinálja, nem választja a saját szexualitását, hanem „megtörténik” vele.
Képzeljük el a következőkben leírt példákat, és máris világossá válik, mennyire nehéz, és mennyire lehetetlen dolog az, hogy az embernek megváltozzon a szexusa, ha nincs meg erre a genetika, élettani hajlam benne – és ilyenkor valójában nem változásról, hanem megtalálásról beszélünk.
Az első képzeletbeli eset arról szól, amikor úgy gondolkodik a család, hogy a nevelésben rontottak el valamit, és/vagy nevelés kérdése lenne, hogy a gyerek az azonos nemet választja-e. Képzeljük csak el, hogy akkor akár átnevelő központokat is lehetne létrehozni, ahol megváltoztatják az emberek nemi irányultságát. És itt álljunk meg, és gondolkodjunk el: ha feltételezem, hogy neveléssel - azzal, hogy „csinálunk valamit, hogy normális legyen” – meg lehet változtatni az emberben azt az érzést, hogy melyik nem iránt érez valódi, mélyről jövő szexuális vágyat, akkor a heteroszexuálisok bármelyikét, adott esetben éppen azokat, akik a leginkább problémásnak tartják a homoszexualitást, át lehetne nevelni homoszexuálissá? Gondolom, az nem is kérdés, hogy itt egyértelmű NEM lenne a válasza annak, akinek problémája van a homoszexualitással, hogy őt márpedig senki nem tudná így átnevelni. Na de akkor hogyan is alkalmazhatnánk olyan kettős mércét, hogy azt mondjuk: van, akiket meg lehet változtatni szexuálisan, másokat meg nem lehet.
A másik képzeletbeli helyzet arról szól, amikor konverziós terápiával ráveszik a homoszexuális illetőt, hogy mégis „normális” párkapcsolatot alakítson ki. Megjegyzem, hogy az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) egyértelműen elítéli az ilyen terápiákat, és a keresztény egyházakon kívül nem is csinál más ilyen terápiát az USA-ban. Szóval, hogy a konverziós terápia egy módszer, egy látszatmegoldás. Itt is érdemes az ember empátiás készségét kihasználni: mit szólna ahhoz bármelyik szülő, ha kiderülne, hogy a gyereke évek óta él egy olyan párkapcsolatban, ahol a párja sosem volt belé igazán szerelmes, a szexuális életük is siralmas, és valójában az a kevés szex, ami van, az is úgy zajlik, hogy közben a gyerekem párja a saját neméről fantáziál, hogy fel tudjon egyáltalán izgulni. Szerintem senki nem kívánná ezt a sorsot a saját gyerekének. Akkor pedig miért kívánnánk azt, hogy valaki más gyerekét ilyesmibe vigyen bele a mi saját gyerekünk?
Amikor egy ilyen titokra fény derül, az mindenkinek nehéz helyzet. A kölcsönös elfogadásra nagy szükség van, és arra, hogy megértsük, hogy mindenkinek nehézséget okoz a helyzet – de senki nem felelős érte! Senki sem választotta, hanem a dolgok így alakultak. Senki nem rontott el semmit: egyszerűen van, akinek zseni lesz a gyereke, van, akinek születésétől fogva visszahúzódóbb, vagy aktívabb a gyermeke, és ugyanígy van, akinek heteroszexuális babája születik, van, akinek homoszexuális.
Zárógondolatként érdemes még azon is elgondolkodni, hogy összevetve azokat az országokat, ahol szigorúan büntetik a homoszexualitást azokkal az országokkal, ahol ez elfogadott, nem találunk igazán megfogható eltérést a homoszexualitást illetően. Tehát nem nevelésen és tiltáson múlik, hogy ki melyik nemet szereti, melyik nem iránt gyúl fel benne vágy.
Továbbá jó tudni, hogy az állatvilágban is elég gyakori a homoszexuális kapcsolat: milyen inkább szociális az adott faj, annál jellemzőbb a homoszexuális viselkedés megjelenése. Ezek után azt hiszem, nem helytálló azt mondani, hogy „természetellenes” a homoszexualitás.
Konverziós terápia: Olyan, pszichoanalitikus gyökerű terápia, amelynek során viselkedésterápiás módszereket is felhasználva igyekeznek a homoszexuális páciens szexuális irányultságát megváltoztatni. Néhány évtizeddel ezelőtt elterjedt volt, de újabb vizsgálatok szerint a hatékonysága csupán 3% körüli. Bővebben: Ariel Shidlo and Michael Schroeder (2002), "Changing Sexual Orientation: A Consumers’ Report", Professional Psychology: Research and Practice. Vol 33(3), 249-259.
Szexualitás kialakulása: Jelen tudásunk szerint a szexuális irányultságot erős genetikai tényezők, és a magzati életkorban lejátszódó, bekövetkező hormonális hatások állítják be. Mind a transzszexualitás, mind a homoszexualitás esetén megfigyelhető, hogy kisebb-nagyobb mértékben a másik nemre jellemző agyi felépítéssel rendelkezik a személy. Tehát férfi testben nőies agyvelő.
Kinsey-skála: Alfred Kinsey kutatásai alapján arra jutott, hogy az emberi szexualitás nem csupán homo- vagy heteroszexuális pólusból áll, hanem egy sokkal árnyaltabb képet mutat. Hétfokú skálát állított fel, ami felöleli az emberi szexuális viselkedést. Későbbi felmérések is igazolták alapkövetkeztetéseit.(
