HTML

Ismerd meg Önmagad!

életvezetési konzultáció, depresszió, önbizalmi és párkapcsolati gondok ELÉRHETŐSÉGEM: +36-70/7707-512 arpad.szokolai@gmail.com


Szokolai vélemény

2010.11.10. 10:20 Szokolai

- Otthonszülés -

Nem tudom, mennyire mérték fel eddig a kismamák igényét, hogy mégis miért akarnak annyira otthon szülni, de én sem támogattam az otthon szülést, és olyan szempontból egyetértek a benne rejlő felelőtlenséggel, hogy ha nincs a közelben a szakszerű segítség, akkor az nagy bajok forrása lehet. Pusztán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez az “otthonszülés-láz” valamit jelez, és nem kell rögtön lesöpörni mint ostobaságot, hanem észre kell venni mögötte, hogy milyen szükséget próbálnak kielégíteni ezzel, amiről úgy érzik, hogy nem kapják meg a szülőszobán.

Az orvosokat maximálisan tisztelem, tudom, hogy a legjobb tudásuk szerint dolgoznak és a legtöbbjükben ott a hivatástudat, és az igazi segítő szándék. Nem törnék pálcát felettük – egyszerűen csak úgy gondolom, hogy ők is emberek, és nem lehet teljes körű szemléletmódjuk.  Ettől függetlenül hálás vagyok minden orvosnak – bár keveset találkozom velük hivatalos keretek között.

Köszönöm a visszajelzéseket,  úgy tűnik ez a téma megmozgatja az embereket gondolatait! Nem vagyok az otthon szülés ellen, sem mellette! De amellett mindenképpen, hogy a szakszerű segítség a közelben legyen, és a lehető legjobb körülményeket biztosítani lehessen mind a mamának, mind a babának! Ha ez mentőautót jelent a ház előtt, akkor azt, ha kórházban szülést, akkor azt. Ezt már mindenki maga döntse el!

/ Érdekesség: a mai nap nemcsak én írtam véleményt ebben a témában, hanem Barát József újságíró is, akinek gondolatait a mai Metropol "Vélemény" rovatában olvashatjátok az újság 6. oldalán. Álláspontját ezesetben Geréb Ágnessel kapcsolatos aktuális történésekről fejti ki. /

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény otthonszülés ágnes geréb veszélye

Otthonszülés – Meggondolatlanság vagy szabad döntés? – 2. RÉSZ

2010.11.09. 10:24 Szokolai

Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, amikor a természetes szülést és az intimitás megtartását támogatom a „merev” kórházi protokoll ellenében, elmondok néhány dolgot.

-         A császármetszés gyakorlata problémákat okoz az anya-csecsemő kapcsolat kialakulásában, és a kötődés természetes hormonális folyamatait nem hagyja beindulni. A jelenlegi gyakorlat szerint ha bármi apró komplikációra utaló jel van, akkor az orvosok egy része inkább a szikéért nyúl.

-         A szüléskor gyakran oxitocint juttatnak a kismama véráramába, mivel ez a hormon csökkenti a fájdalmat és fokozza a méhösszehúzódást. Ezen hatása miatt alkalmazzák a szülés megindítására. Csakhogy a természetes oxitocintermelés az agyban zajlik, és a vér-agy gát – ami egy „szűrőrendszer” az agy védelmére – megakadályozza, hogy a test egyéb részeiből oxitocin jusson az agyba, míg az ott megtermelt hormon hatása persze érvényesül. De az oxitocin receptorok jó része az agyon kívül található, így a mesterségesen bejuttatott oxitocin lecsökkenti az agyi termelést, ezáltal viszont az agyban nem lesz elég oxitocin ahhoz, hogy a szoros kötődés megfelelően kialakuljon az anyában.

-         A szülés egy stresszhelyzet a kismamának. A kórházi körülmények pedig nem kifejezetten stressz oldók, ezt valljuk be. A rohanás, sietség, a „futószalagszerű” kezelés mind-mind elvesz a szülés varázsából.

-         Az ember éjszaka párosodó és éjszaka vajúdó-szülő állatfaj. Tehát nem igazán jó, ha az emberre 2000 Watt teljesítményű izzók vetik a fényüket.

Ezeknek a dolgoknak a többsége nem olyasmi, amit ne lehetne belevenni a kórházi szülési protokollba. Az orvosokat alapvetően egy biológiai szemléletre oktatják, természetesnek mondható ezek után, hogy intimitásigényt és biztonságigényt nem vesznek számításba, mivel nem mérhető biológiai markerekkel. Illetve a jelenlegi orvos oktatásban nem szerepelnek ezek a biológiai markerek ismeretanyagként. Ettől még egy briliáns módon összetett biológiai folyamat a szülés, amelyhez az anya pontos és jól működő biológiai eszközrendszerrel van felvértezve. Az, hogy nem tudjuk valamiről, hogy úgy működik, még nem engedi meg, hogy kijelentsük: nem is létezik!

 

Summa summárum az egész otthonszülés-kórházbanszülés nem arról szól – illetve reméljük, nem arról szól -, hogy néhány kismama kamaszkori függetlenségvágytól hajtva más utat választ, mint ami a „rendszerben” megszokott, hanem az a társadalmi méreteket öltő igény mutatkozik meg benne, hogy a szülést-születést hagyjuk folyni a maga természetes módján! A lehető legkisebb módon beavatkozva mindaddig, amíg egy komoly komplikáció nem teszi szükségessé, hogy a természetestől eltérő módon kelljen a csecsemőt világra segíteni. Vegyük észre, hogy a csecsemőt világra segíteni az anya dolga! Az orvosé pedig az, hogy mindkettőjüket – anyát és babát is – segítse! Amíg mindkettejük érdeke szem előtt tartható, ne zárja ki senki önkényesen az egyikőjük érdekét a másik rovására!

Összességében célravezetőbb lenne, ha a bábaképzés profi módon zajlana, és a kórházi szülés sem egy életidegen helyzet lenne, rohangászó köpenyes emberekkel, erős fényekkel, és mindenféle olyan emberekkel, akik „jobban tudják” a kismamánál, ahelyett, hogy egyszerűen csak segítenének neki.

Mert ha az egészségügy nem veszi észre, hogy a társadalomban ott van egy egészséges igény arra, hogy egy ennyire természetes folyamat természetes keretek között folyhasson le, akkor onnantól fogva nem közszolgálatot lát el, hanem „karhatalom” szerepbe sorolja be magát.

/ Érdekesség:   A Metropol mai számában (3. oldal) pont az otthonszüléssel közismertté vált Geréb Ágnesért szervezett fáklyás menetről jelentettek meg cikket. /

Szólj hozzá!

Címkék: szülés természetes otthonszülés ágnes geréb

süti beállítások módosítása