Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, amikor a természetes szülést és az intimitás megtartását támogatom a „merev” kórházi protokoll ellenében, elmondok néhány dolgot.
- A császármetszés gyakorlata problémákat okoz az anya-csecsemő kapcsolat kialakulásában, és a kötődés természetes hormonális folyamatait nem hagyja beindulni. A jelenlegi gyakorlat szerint ha bármi apró komplikációra utaló jel van, akkor az orvosok egy része inkább a szikéért nyúl.
- A szüléskor gyakran oxitocint juttatnak a kismama véráramába, mivel ez a hormon csökkenti a fájdalmat és fokozza a méhösszehúzódást. Ezen hatása miatt alkalmazzák a szülés megindítására. Csakhogy a természetes oxitocintermelés az agyban zajlik, és a vér-agy gát – ami egy „szűrőrendszer” az agy védelmére – megakadályozza, hogy a test egyéb részeiből oxitocin jusson az agyba, míg az ott megtermelt hormon hatása persze érvényesül. De az oxitocin receptorok jó része az agyon kívül található, így a mesterségesen bejuttatott oxitocin lecsökkenti az agyi termelést, ezáltal viszont az agyban nem lesz elég oxitocin ahhoz, hogy a szoros kötődés megfelelően kialakuljon az anyában.
- A szülés egy stresszhelyzet a kismamának. A kórházi körülmények pedig nem kifejezetten stressz oldók, ezt valljuk be. A rohanás, sietség, a „futószalagszerű” kezelés mind-mind elvesz a szülés varázsából.
- Az ember éjszaka párosodó és éjszaka vajúdó-szülő állatfaj. Tehát nem igazán jó, ha az emberre 2000 Watt teljesítményű izzók vetik a fényüket.
Ezeknek a dolgoknak a többsége nem olyasmi, amit ne lehetne belevenni a kórházi szülési protokollba. Az orvosokat alapvetően egy biológiai szemléletre oktatják, természetesnek mondható ezek után, hogy intimitásigényt és biztonságigényt nem vesznek számításba, mivel nem mérhető biológiai markerekkel. Illetve a jelenlegi orvos oktatásban nem szerepelnek ezek a biológiai markerek ismeretanyagként. Ettől még egy briliáns módon összetett biológiai folyamat a szülés, amelyhez az anya pontos és jól működő biológiai eszközrendszerrel van felvértezve. Az, hogy nem tudjuk valamiről, hogy úgy működik, még nem engedi meg, hogy kijelentsük: nem is létezik!
Summa summárum az egész otthonszülés-kórházbanszülés nem arról szól – illetve reméljük, nem arról szól -, hogy néhány kismama kamaszkori függetlenségvágytól hajtva más utat választ, mint ami a „rendszerben” megszokott, hanem az a társadalmi méreteket öltő igény mutatkozik meg benne, hogy a szülést-születést hagyjuk folyni a maga természetes módján! A lehető legkisebb módon beavatkozva mindaddig, amíg egy komoly komplikáció nem teszi szükségessé, hogy a természetestől eltérő módon kelljen a csecsemőt világra segíteni. Vegyük észre, hogy a csecsemőt világra segíteni az anya dolga! Az orvosé pedig az, hogy mindkettőjüket – anyát és babát is – segítse! Amíg mindkettejük érdeke szem előtt tartható, ne zárja ki senki önkényesen az egyikőjük érdekét a másik rovására!
Összességében célravezetőbb lenne, ha a bábaképzés profi módon zajlana, és a kórházi szülés sem egy életidegen helyzet lenne, rohangászó köpenyes emberekkel, erős fényekkel, és mindenféle olyan emberekkel, akik „jobban tudják” a kismamánál, ahelyett, hogy egyszerűen csak segítenének neki.
Mert ha az egészségügy nem veszi észre, hogy a társadalomban ott van egy egészséges igény arra, hogy egy ennyire természetes folyamat természetes keretek között folyhasson le, akkor onnantól fogva nem közszolgálatot lát el, hanem „karhatalom” szerepbe sorolja be magát.
/ Érdekesség: A Metropol mai számában (3. oldal) pont az otthonszüléssel közismertté vált Geréb Ágnesért szervezett fáklyás menetről jelentettek meg cikket. /
